Kövér László: gróf Tisza István a nemzeti hűség államférfija volt
2020. október 22. 19:19
„Tisza több mint egy évszázados kérdése ma tehát időszerűbb, mint bármikor: meg tudjuk-e védeni a gondolkodás szabadságát?” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
2020. október 22. 19:19
p
0
0
45
Mentés
A nemzeti hűség államférfijának nevezte gróf Tisza Istvánt az Országgyűlés elnöke csütörtökön Cégénydányádon, ahol felavatták az egykori miniszterelnök szobrát. Kövér László úgy fogalmazott: „Tisza István kortársai közül mindenkinél mélyebben átérezte azon évszázados magyar létparancsot, hogy az állam és a nemzet Mohács után egymástól szétvált határait minden áron helyre kell állítani, és Magyarországot egyben kell tartani”.
„A modern magyar politikatörténet első tudatos és módszeres karaktergyilkosságának Tisza István lett az áldozata”
Az Országgyűlés elnöke szerint a nemzeti hűség a magyar politikában „azt a vágyat, akaratot és küzdelmet jelenti, amely révén helyreállítható a történelmi ország területi egysége, a magyar állam önrendelkezési képessége és a szülőföldjén élő magyarság nemzeti szabadsága és összetartozása”. Kövér László azt mondta, azzal, hogy a nemzeti hűség tragikus sorsú államférfijának szobrot állítanak, „a magyar önbecsülés és felemelkedés korszakát” erősítik.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j), Kelemen Róbert polgármester (b2), valamint a Szatmári „Szőke Szamos” Egyesület tagjai, Kelemenné Szondi Emese (b), Ritli Gábor (j3) és Nagyné Kormos Zsófia (j2) leleplezi gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobrát Cégénydányádon 2020. október 22-én. A mellszobor Blaskó János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Fotó: MTI/Balázs Attila
Tisza miniszterelnökként és házelnökként olyan korban vállalta a legnagyobb felelősséget, amikor „Európában az istentagadó és nemzetromboló internacionalizmus szelleme végleg kiszabadult” a palackból, amikor a korszak leghatékonyabb közvélemény-formáló eszköze, a nyomtatott sajtó „a rombolás politikai ágensei és haszonélvezői kezébe került” – hangoztatta.
Kövér László szavai szerint „a modernnek mondható magyar politikatörténet első tudatos és módszeres karaktergyilkosságának Tisza István lett az áldozata”, aki ellen elképesztő rágalomhadjáratot folytattak a korabeli magyarországi és európai sajtóban. „Mielőtt fizikailag megölték volna, ellenségei megpróbálták a korabeli médiában erkölcsi értelemben meglincselni, majd halálában is meggyalázni” – tette hozzá. Megjegyezte: „nekünk nemcsak a korábban ledöntött szobrait kell helyreállítanunk, nemcsak új szobrokkal kell éltetnünk az emlékezetét, hanem (...) meg is kell védenünk Tisza István ma is érvényes igazságait.”
„A díszletek változnak, a lényeg ugyanaz”
A házelnök beszédében kitért arra, hogy Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására. Ma Európa minden nemzete hasonló bomlasztó szellemi ostrom alatt áll, mint a huszadik század elején – mondta, hozzátéve, „a díszletek változnak, a lényeg ugyanaz: keresztényellenesség, nemzetellenesség és a méltósággal élhető emberi életet veszélyeztető politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok érzékelhetők szerte Európában”. Kövér László szerint a gátlástalan tervek magvalósításához legelőször a gondolkodás szabadságát kell felszámolni Európában, ezért
Tisza több mint egy évszázados kérdése ma tehát időszerűbb, mint bármikor: meg tudjuk-e védeni a gondolkodás szabadságát?”.
Az Országgyűlés elnöke végezetül arról beszélt, hogy azt a „történelmi hurkot”, amelyet Tiszának egykor nem sikerült szétvágnia, „nekünk, mai magyaroknak kell egy hosszúnak ígérkező küzdelemben végleg leoldanunk a nemzet nyakáról”.„Ezt tettük békésen és demokratikusan 1990-ben, 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is az országgyűlési választásokon, és ez lesz a tét 2022-ben is” – mondta.
A szoboravatáson gróf Tisza István elévülhetetlen történelmi szerepét méltatta Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlés képviselője és Kelemen Róbert (Fidesz-KDNP) polgármester, majd az alkotó, Blaskó János Munkácsy-díjas szobrászművész jelenlétében, a polgármesteri hivatal udvarán leleplezték Tisza István mellszobrát.
(MTI)
Címlapképen: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobrának felavatásán Cégénydányádon 2020. október 22-én. Fotó: MTI/Balázs Attila
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
Talán nem véletlen, hogy ezekről az elkényeztetett, unatkozó, ámde szerény képességű momentumos alakocskákról sokaknak a Szamuely-féle Lenin-fiúk jutnak az eszébe – mondja a házelnök lapunknak.
Kubatov Gábor alelnök szerint a cél továbbra sem változott: Magyarországot egy békés, biztonságos és szerethető országgá tenni, és megőrizni a nemzet szuverenitását.
Az oroszok a legjobb nyugati technológiákat is egyre könnyebben intézik el.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 45 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diós guba
2020. október 25. 19:51
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-ben jött létre, akkar dőlt el, hogy háborúba együtt lépünk. Tehát Deák Ferenc a hunyó. Persze a kommunisták már ekkor mesterkedtek,furdancskodtak a háttérben.
Az elmúlt 100 év Magyarországának két igazi államférfia volt(van) Tisza István és Orbán Viktor. Mivel ezen az oldalon is több kemény kritikát megfogalmaztam a Fidesszel így értelmetlen Fideszes talpnyalóval címkézni. Amit írtam egy történelmi jelenkori látás,amit valószínűleg az utókor igazol